Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szerelem , a Barátság, vajon mikor mit érzünk?

 

Eljön egy pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy ki az, aki igazán számít; hogy ki az, aki sosem számított; ki az, aki többé nem fog és ki az, aki mindig is számítani fog.. ezért ne aggódj azok miatt, akik már a múltad részei: megvan az oka annak, hogy a jövődben ők miért nem szerepelnek.

Amikor az ember találkozik azzal, akinek közelségétől az első pillanattól kezdve hevesebben kezd verni a szíve, akinek a hangja zeneszó a számára, akiért meg tudna halni, s tőle elválni akár csak egyetlen napra is kín, az az igazi szerelem.

Van néhány olyan ember, akikkel nem kell minden nap beszélned, akik ezredszerre is végighallgatják tőled ugyanazt a történetet.. és ha te idiótaként táncolsz, vagy addig nevetsz, amíg már sírnod kell, akkor is azt mondják: igen, ő a legjobb barátom.

Egy rossz kapcsolatból kimenekült ember ritkán talál magának másik társat. Nemcsak azért, mert sérült, hanem azért is, mert torz még a lelke. Hordozza még a ki nem hevert méltatlanságok nyomait. Hosszú ideig még "nem ő". Meg van nyomorítva. Rajta vannak egy rossz tekintet torzító bélyegei. Gyanakvó. Férfi- vagy nőgyűlölő. (...) Először is, föl kell dolgoznod a múltat. Ez nem csak azt jelenti, hogy a sebeknek be kell gyógyulniuk, s a léleknek ki kell hevernie a bántások fájdalmas emlékeit, de főleg meg kell vizsgálnod mennyit rontott benned az elmúlt kapcsolat. Meg kell szabadulnod egy rossz igézet hatásától. Le kell tépni azt a torz maszkot, amit egy rossz viszony rád sütött. Meg kell találnod igazi arcodat. És, főleg, vissza kell nyerned az erődet! Ez a másik fontos tapasztalat: egy lélekrontó kapcsolatban mérhetetlen sok energiát veszíthetsz. Olyan világból, ahol nem szerettek vagy rosszul, önzőn "szerettek", fáradtan kerülsz ki. Kimerülten.

 Egy történetet szeretnék veletek megosztani, ami eléggé szívhez szóló és egyben tanulságos is!

Bár ez leg inkább azoknak az embereknek szól akik házasságban élnek de valami nem tökéletes, illetve azoknak akik a vállást, szakítást tervezik!

Mielőtt bármit is tennél, olvasd el ez a kis történetet!

 

 

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét, és azt mondtam, "szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.

Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. "El akarok válni", hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért?

Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Jane-t szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam!

Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át.

Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Jane-t szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.

Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.

Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább.

Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.

Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.

Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.

Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig.

A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele.

A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből.

Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.

Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét.

A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu, itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján.

De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.

Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót, és azt mondtam neki, Sajnálom, Jane, nem akarok elválni.

Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom, Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.

Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre, és elhajtottam.

Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam, és azt írtam, "minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ".

Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal, és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni, és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végigvisszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok.

Életetek apró részletei számítanak igazán egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy, és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!

 

Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták."

Ti ne kövessétek el ezt a hibát!!!!

                            ***

    A Társkeresés Tízparancsolata!

                                                      

 

Kép 1.Legyünk őszinték már a legelején!

   Ahhoz, hogy esélyünk legyen egy teljes értékű szerelmi kapcsolatra, fontos az, hogy őszintén viszonyuljunk egymáshoz.

2.Ne állítsunk többet érzéseinkről, mint amilyenek valójában!

   Gyakran esünk abba a hibába, hogy lódítunk és csúsztatunk érzelmeinkkel kapcsolatban. Ezt a másik mindig megérzi.

3.Tájékozódjunk egymás képzeletében és gondolkodásában!

   Rendkívül fontos, hogy figyeljünk egymás gondolataira, céljaira, vágyaira.

4.Törekedjünk a másik ember megismerésére, ne hasonlítsuk őt egy ideálhoz!

   Gyakran fordul elő, hogy a szerelmesek nem is egymásba, hanem egy általuk felállított ideálképbe szerelmesek. Ha ezen nem tudnak változtatni, tönkremehet a kialakulóban lévő kapcsolat.

5.Tartsuk sem előtt, hogy mindenki szeretetre vágyik!

   Nemcsak mi magunk, hanem társunk is közelségre, figyelmességre vágyik. Ezért ne spóroljunk az érzéseink kifejezésével, az mindig pozitív irányba lendíti a kapcsolatot.

6.Ne kritizáljuk a másikat!

   A szerelem lényege a megértés, az elfogadás, minden ezzel ellentétes dolog mérgezheti a szerelmet.

7.Bízzunk meg egymásban!Kép

   Ha nincs bizalom, nincs kapcsolat. Ezen áll vagy bukik a szerelem művészete.

8.Adjunk időt a szerelem kibontakozásának!

   Nem szabad elsietni és türelmetlenül kierőszakolni az érzelmeket. Azok maguktól is bekövetkeznek.

Ha úgy érezzük,hogy társat találtunk, örüljünk neki, és éljünk a jelenben!

   Előfordul, hogy túl sok mindent és túl gyorsan akarjuk bizonyos események bekövetkeztét. Tervezgetünk, és nem hagyjuk, hogy a dolgok a meguk medrében folydogáljanak. Ezzel megijeszthetjük a társunkat, és elveszítjük a kapcsolat lehetőségét, vagy csak saját magunknak okozunk csalódást.

10.Vigyázzunk a megtalált kapcsolatra, de azért ne zárjuk kalitkába a másikat!

   A szerelem önkéntes dolog, nem börtön. Minden egyes embernek szüksége van az önállóságra, fontos, hogy ezt biztosítsuk kedvesünk számára.

 

                          A tetszés-nemtetszés jelei

Gyakran tesszük fel ezt a kérdést, hogy szeret - nem szeret, tetszem - nem tetszem. Pszichológusok azt állítják, hogy a férfiak és nők mozdulatai árulkodnak arról, hogy mi módon éreznek a másik fél iránt. A szakemberek szerint különböző gesztusok, mozdulatok és a mimika mind-mind tükörképei az emberben áradó érzéseknek.

Kép A vonzás jelei lehet például:

    • Ha gyakran keres szemkontaktust.
    • Ha gyakran gyors pillantásokat vet feléd beszéd közben.
    • Ha szemben ül veled, és karját vagy lábát keresztbe teszi.
    • Ha feléd hajlik.
    • Ha bátorító kézmozdulatokat tesz.
    • Ha az utcán nem megy túl messzire melletted.Kép 

A nemtetszésről árulkodhatnak:

    • Ha kerüli a szemkontaktust.
    • Ha nagyon távol ül le tőled.
    • Ha gyakran figyel más irányba, miközben veled beszél.
    • Ha elhajlik tőled.
    • Ha kezét és lábát veled ellentétes irányba helyezi fel.

Első szerelmünk feledhetetlen

 Kép   Nem fogok tudományos magyarázatot adni a kérdésre, és csakis saját tapasztalataimra és másoktól hallott történetekre alapozhatok, de tény, hogy az első tanítójait nem felejtheti el az ember. És ahogy nem felejted el a tanító nénidet, aki bevezetett a számok és a betűk világába, úgy az első szerelmedet sem felejtheted el, aki szeretni tanított... vagyis felébresztette a benned lustálkodó, még gyerekcipőben járó szenvedélyeket.

   Egy kicsit kérdezősködtem a témával kapcsolatban az ismerőseimtől, barátaimtól. Érdekes módon, akitől eddig megkérdeztem, mindenki pozitív emlékekkel gondol vissza első naiv, de őszinte, nagy szerelmére... Még akkor is, ha végül csúnya szakítás és csalódás lett a vége.Kép

   Érthető, hisz ha jobban belegondolsz, ő volt az első srác/lány, akit bemutattál otthon a szüleidnek, és akivel kibírtál két fétnél többet is, anélkül, hogy meguntad volna. Sőt napról napra jobban szeretted, jobban bíztál benne, és őszinte dolgokról beszéltetek.

   És hát hogyan is feledhetnéd, amikor olyan egyedi volt... mert senki a világon nem tudott úgy megnevettetni, mint ahogyan ő tudott, és senki a világon nem írt olyan szép, romantikus sms-eket, mint amilyeneket ő írt.

   És mennyi közös emlék...Annyi minden tanultatok egymásról és egymástól: hogy melyik ruhásboltban mekkora az árleszállítás, milyen parfümillatokat szeret, és a végére már az összes autómárkát kívülről fújtad.

   Kép Hogy is feledhetnéd el az első szerelmedet, akivel annyi őrültséget elműveltetek... és akiért olyan dolgokra voltál képes, amikről addig azt hitted, hogy csak a filmekben léteznek.

   Még ha csalódtál is, vagy csak úgy az elmúlt időben az a lángoló szerelem, ő volt az, aki úgymond bevezetett az érzelmek világába.

   Bizonyára nem is sejtetted még akkor, hogy ez az tökéletesnek vélt kapcsolat, álmaid szerelme, aki úgy megbolygatta a Te lelki világodat, aki megostromolta, majd elfoglalta szíved legkedvesebb csücskét, mára már csak egy kapocs, ami a múltadhoz köt. Mert valóban azóta már sok idő eltelt, és sok hozzá hasonló "tökéletes" pasival/csajjal találkoztál... Sok ember volt képes megnevettetni úgy "istenigazából", és szerelmes sms-eket is kaptál. Új emlékek jönnek, új tapasztalatok. Újabb örültségeket tettél... Újra lángoltál, majd csalódtál. De az első szerelmedre akkor is emlékezni fogsz, amikor a szomszéd nénivel a padon ülve épp a falu (vagy város) új szerelmeit pletykáljátok ki.

 

 

Tíz jótanács félénkeknek

 

A felmérések szerint a nők többsége még ma is szorongással, félelemmel megy el az első randevúra. Deborah Levine amerikai pszichiáter tanácsai segíthetnek a félénkeknek a gátlások legyőzésében.

1. Szemöldök felvonása
A szemkontaktus és némi mosoly mellett néhány másodpercig mindkét szemöldökünket gyors ütemben húzzuk fel, majd eresszük le. Nagyon szexi.

2. Ajkak megnedvesítése
Ez is a vonzalom egyik kifejezése, persze csak, ha diszkréten csináljuk. Delilah megkülönbözteti azokat, akik csak az alsó ajkukat nedvesítik meg a nyelvükkel, és azokat, akik körbefuttatják azt szájukon.

3. Gyors pillantás Gyors, futó pillantásokat vessünk arra, akit szeretnénk megkörnyékezni. Ezekből a pillantásokból elég átlagosan három.

4. Játék a hajjal
Simítsuk végig vagy túrjunk bele a hajunkba beszélgetés közben.

5. Félénk mosoly
Ez mindig bejön. Egyfajta félmosoly, mely kicsit látni engedi a fogainkat is. Kombinálhatjuk mély szemkontaktussal, de szégyenlősen lefelé is nézhetünk.

6.Suttogás
Ne szégyelljünk suttogni annak fülébe, akivel ismerkedünk.

7.Segít a ruha
Néha simítsunk végig a ruházatunkon.

8. Rövid szoknya
Az egyik legjobb módszer, ha a felsliccelt szoknya sokat enged láttatni a combokból.

9.Játék a tárgyakkal
Szórakozottan játszunk egy kulcscsomóval, poharunkon futtassuk végig az ujjainkat.

10.Magányos tánc
Ha ülünk, alig észrevehetően, de ütemesen ringatozzunk a zene ritmusára. Nagyon izgató hatású.

 

 

A Csókolózás tövénye

Kép

 

 

 

1. Ha a fiú nem mer megcsókolni, gyáva.

 

2. Ha a fiú csók után mosolyog, boldog.

 

3. Ha a fiú csók után szomorú, másra gondol.

 

4. Csak azzal csókolózz, akit szeretsz.

 

5. Hamis csók nagy sebet hagy.

 

6. Az első csók ígéret a többire.

 

7. Nyakra, vállra adott csók vallomás.

 

8. Ha a fiú a lábadra lép, szeret.

 

9. A csókot ne szégyelld.

 

10. Ha a fiú megcsókol, hunyd le a szemed.

 

11. Ha a fiú csókja hosszú és tüzes, imád.

 

12. A csók szerződés.

 

13. A csók kettesben a legédesebb.

 

14. Az első csókot jól gondold meg.

 

15. A csókot el kell fogadni.

 

16. Öleléssel adott csók mély szenvedély.

 

17. Erőszakos csóknál nincs édesebb.

 

18. Sötétben 5 csóknál kevesebbet ne adj.

 

19. Az ismerkedés napján ne csókolózz.

 

20. A csókkal soha ne tréfálj.

 

21. Csók nélkül nem szabad szeretni.

 

22. A homlokcsók gyanakvás.

 

23. Az ujj csók kötődés.

 

24. A szájra adott csók szerelem.

 

 

 

25. A vállcsók vágyakozás.

 

26. A kézcsók tisztelet.

 

27. Az orra adott csók együttérzés.

 

28. A hajra adott csók megalázás.

 

29. Az arcra adott csók búcsúzás.

 

30. A hátra adott csók forró vágy.

 

31. A fekve adott csók boldogság.

 

32. A fülre adott csók izgató.

 

33. Ha a fiú nyalja a száját, csókra vágyik.

 

34. 1 percig tartó csók rövid.

 

35. 2 percig tartó csók közepes.

 

36. 3 percig tartó csók szenvedélyes.

 

37. 5 percig tartó csók szerelmes.

 

38. 10 percig tartó csók fájdalmas.

 

39. A hosszú csók érzelmes.

 

40. A fiú nyitott könyv, csók után olvasni lehet a szeméből.

 

41. Ha a fiú mélyen a szemedbe néz, szeret és meg akar

 

csókolni.

 

42. Ha a fiú elfúj egy gyufát, választ kér.

 

43. A csókot a szerető fiútól ne utasítsd vissza.

 

44. A kívánt csókot el kell fogadni, szükség esetén le kell

 

tagadni.

 

45. Csók nélkül élni nem lehet.

 

46. Szeretni jó, de csókolni még jobb.

 

47. Aki a csókot szereti, rossz ember nem lehet.

 

48. Szőke sráccal csókolózni tüzes.

 

49. A csókot hiba elkezdeni, vétek abbahagyni.

 

 50. A mozi alatti csók vakmerőség.

 

51. A szemre adott csók vágyakozás.

 

52. Szórakozásból adott csók alamizsna.

 

53. Asszonynak adott csókot tett követ.

 

54. Ha a lány a csóktól fél, a fiút szereti.

 

55. Aki a szerelmét titkolja, féltékeny.

 

56. Az ígért csókot 24 órán belül teljesíteni kell.

 

57. A lány a kapott csókot duplán adja vissza.

 

58. Virágot és csókot adni nem bűn.

 

59. A csók nem szerénység, hanem szeretet.

 

60. Ha a lány nem méltó a szerelemhez, ne csókolja meg.

 

 

61. Ha a lány nem remeg a csók alatt, nem érdemli meg.

 

62. Nyálas csók szemtelenség.

 

                                             63. Ha a lány elfúj egy gyufát, csókot kér.

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Neked mi jut eszedbe

 

a szerelemrõl?

Kép

 


Piros rózsa, szív, csók, könny,

boldogság, szeretet, fájdalom,

romantika, dal, suttogás, Valentin

nap...

Ha valamit kihagytunk volna a

felsorolásból, nyugodtan írd meg

nekem! 


Nézzük, mi a szerelem?


Erre többféle választ is találunk, íme néhány:


"A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére

irányuló vonzalom." 

"A szerelem egy érzés, egy maga körül mindent felperzselõ lobogás."


"A szerelem csak ideig-óráig tartó röpke élmény" 

"A szerelem az istenek ajándéka. Olyan érzés ami nem hasonlítható

semmi máshoz." 

"A szerelem amikor éjjel-nappal csak Rá gondolok, Õt hiányolom,

imádom. Isteni érzés, de lehet iszonyúan romboló is." 

"A szerelem az, amikor nem azért akarom önmagamból a legjobbat

adni, hogy a Másik szeressen, hanem azért, mert szeretem." 

"A szerelem tûz, szenvedély, romantika, amibõl édesség, kedvesség,

ajándékkal elhalmozás, tenyerén hordozás, törõdés, forróság és

imádat lesz." 

"A szerelemamikor remeg a gyomrod, ha meglátod, és a szíved a

torkodba ugrik, mikor hozzád ér." 

"A szerelemaz, amikor értelmetlennek és idegennek tûnik mindaz,

ahol vagy, egyszerûen azért, mert Õ nincs ott." 

"A szerelem az, amikor Rá gondolsz, és megszólal a legszebb zene a

bensõdben." 

"A szerelem az, amikor mellette alszol el, és róla álmodsz, és reggel õ

meséli el hamarabb, hogy veled álmodott..." 

"A szerelem még az is, amikor olyan dolgokat teszel meg érte, amire

korábban senki más miatt nem voltál hajlandó. És rájössz, hogy ezt a

legnagyobb boldogság odaadni." 

"A szerelem az, amikor nem érdekel, ki van körülöttetek; úgy érzed,

mintha egyes-egyedül lennétek az egész világon." 

"Amikor földbe gyökerezett lábbal várjuk a találkozást a nagy Õ-vel és

még nem tudjuk mit is fogunk neki mondani" 

Végezetûl íme néhány jópofa, szélsõséges, vicces meghatározás a

szerelemrõl:

 


"A szerelem az, amikor, ha összeérnek az ajkaitok, te semmire sem

 

 

gondolsz; minden más megszûnik létezni, csak Õ és a szája marad,

 

 

mint az egyetlen fontos objektum az egész világegyetemben." 

"A szerelem az, amikor magad elé engeded Fazekasnét a liftajtóban, a

 

 

kutyájával együtt. És a vele eltöltött tizenhat másodpercnyi utazás

 

 

alatt is végig Rá gondolsz." 

"A szerelem: libikóka. Egyszer fent, egyszer lent." 

"A szerelem egy olyan komplex, elmebajra utaló tünetegyüttes,

 

 

amivel szemben az orvostudomány tehetetlen, viszont a társadalom

 

 

jól torelálja."

 

 

 

 A tartós szerelem hét titka

A szerelem fenntartásának hét fontos titka van.
Ezek a következők:                  
szivek.gif

- 1. A különbségek vonzzák egymást.

- 2. Változatosság
– Az állandó változás gondoskodik az érdeklődés fennmaradásától. A változatosság gyönyörködtet. Eközben azonban ne tagadjuk meg igazi énünket.

- 3. Érzéseink, óhajaink és sebezhetőségünk kifejezésére juttatása
– Maradjunk kapcsolatban érzéseinkkel, és ne szégyelljük közölni óhajainkat.

- 4. Magunk viseljük a felelősséget érzelmi sebeink begyógyításáráért 
– Fel nem dolgozott sebeinket időnként önmagunknak kell begyógyítanunk. Ha rájövünk, hogy hajlamosak vagyunk ezek miatt a partnerünket okolni, nézzünk mélyen magunkba és gyógyítsuk meg még fel nem dolgozott múltbeli sérelmeinket.

- 5. Szeretet, szerelem és monogámia 
– A szerelem nem marad meg automatikusan. A férfiaknak romantikus alkalmakról kell gondoskodniuk.

- 6. Barátság, autonómia, és jó hangulat 
– A párkapcsolat ne csak a munkára terjedjen ki, hanem adjon alkalmat a kellemes kikapcsolódásra is. Teremtsünk olyan lehetőségeket, amikor elfeledkezünk gondjainkról, és élvezhetjük a jelen örömeit. A párkapcsolatnak ezen kívűl tartalmaznia kell a megbocsátás lehetőségét is. Ha valaki hibázik, nem szabad vele azt örökké éreztetni.

- 7. Partnerség és segítőkészség 
–Tűzzünk ki magunk elé valamilyen magasabb rendű célt, amelynek elérésén közösen munkálkodunk.

 

 

4 észrevétlen, de árulkodó jel, hogy tetszel a pasinak

Ha egy férfi kiszemelt magának, nem garantált, hogy rögtön egyértelmű jelét is adja. Ha biztos akarsz lenni a dolgodban, figyeld a rejtett jeleket!
Ha tetszel egy pasinak, az nincs feltétlenül az arcára írva. Természetesen olvashatsz a gesztusaiból, és szavai is árulkodhatnak érzelmeiről, de lehet, hogy sokkal szerényebb típussal van dolgod.

flort.jpg

Előfordulhat, hogy amíg nem biztos a dolgában, nem akarja kimutatni, hogy bejössz neki, de néhány alig észrevehető jelből ez esetben is következtethetsz vonzalmára. Érdemes tehát a legapróbb rezdülésekre is figyelned, hiszen lehet, hogy a nagy őt szalasztod el!

 

Figyeld a pupilláját!

Változatlan fényviszonyok esetén a szembogár nagysága az ember hangulatától függően változik. Ha izgalom fog el, pupillád akár a négyszeresére is tágulhat, ha pedig elönt a méreg, képes pici fekete ponttá szűkülni, amitől kialakul a szúrós pillantás. Nincs ez másképp a férfiaknál sem: ha tehát tetszel valakinek, az szó szerint nagy szemeket mereszt rád. Világos szemű pasi esetében vonzerőd látványos is lehet, ha azonban a sötét szemű férfiakat kedveled, nehéz helyzetben vagy.

Ebben az esetben nehéz kivenni ezt az apró változást, de a pupillatágulást agyad automatikusan értelmezi. Mellesleg egy apró cselhez is folyamodhatsz: ha ugyanis csábos tekintetedet a férfi szemébe fúrod, erre az ő szeme is önkéntelenül reagál. Minél tágabb ugyanis egy nő pupillája, az annál vonzóbb az ellenkező nem szerint, és ezt az ő szemük sem hagyhatja válasz nélkül.

Villámgyors szemöldök

Ha a férfi meglát valakit, aki felkelti érdeklődését, a másodperc törtrészéig felvonja szemöldökét. Mindez alig észrevehető, öntudatlan gesztus, amellyel partnered jelzi, hogy észrevette jelenlétedet, és tetszel neki.

A szemöldökrándulás azonban érdeklődővé és kedvessé is teszi az arcot, ami megnöveli az esélyét annak, hogy te is megnyerőnek találd. Ezzel a szemvillanásnyinál is rövidebb ideig tartó mozdulattal a pasi a lehető legszexibb arcát mutatja, így, ha alacsonyan ülő szemöldöke miatt parancsoló ábrázata is van, ha tetszeni akar neked, ezt vonzóvá változtatja.

 

Árulkodó hüvelykujj

A hüvelykujj alapvetően a fölény jele, tehát a mindennapi életben akkor lóg ki a a férfizsebből, ha az illető erős jellemét szeretné reprezentálni. A magánéletben azonban annak a jele is lehet a kikandikáló hüvelykujj, hogy a pasi imponálni szeretne neked.

A magabiztosság álcáját tehát nőkkel szemben akkor öltik magukra a férfiak, ha szeretnék előnyösebb színben feltüntetni magukat, ezért a gesztus mellé gyakran társul a hintázás is. Ha tehát nem tudod eldönteni, mennyire tetszel beszélgetőpartnerednek, figyeld meg, hogyan áll. Ha zsebre tett kezekkel hintázik a talpán, hüvelykujja azonban vízszintesen mutat az öle felé, biztos lehetsz benne, hogy nyert ügyed van.

Kezek a szájnál

A férfi nem rúzsozza a száját, hogy felkeltse vele figyelmedet, ha azonban megtetszel neki, az ő testében is hevesebb lesz a véráramlás. Ekkor az ajkak észrevétlen mértékben, de megduzzadnak, és kissé a színük is erőteljesebb lehet. Amire mindebből te is felfigyelhetsz, az az, hogy beszélgetőpartnered valószínűleg gyakrabban nyúl majd az arcához vagy az ajkához, hiszen izgatott állapotban minden érintés jólesik.

 

barista.jpg

 

Az ujjait az is a szájához vonzza, hogy a vérbőség enyhe bizsergést okoz, amit egyelőre csók híján így próbál enyhíteni. Könnyen lehet azonban, hogy ezen a ponton már a forró nyelvcsatára sem kell sokat várnod, mert, bár ezek a mozdulatok öntudatlanok, ha elég figyelmes vagy, annál árulkodóbbak lehetnek.

 

 

 

Mely Nők riasztják el a férfit?

Kép

Vajon mi az oka, hogy egyes nők valósággal vonzzák a férfit, mások viszont kevésbé sikeresnek mondhatják magukat, sőt, van aki kifejezetten taszítja a másik nem képviselőit. Összeállításunkban megpróbáltunk utánajárni a "titoknak".

Kik azok, akik elriasztják a férfit?

A szfinkszKép

Első látásra tökéletes: intelligens, szép, céltudatos. Főnöke és barátai elismerik, ráadásul még szabad, mint a madár. Kell ennél több a férfinak? Egy hónap jegyesség után azonban a férfi kezdi "kevésnek" érezni magát. Minél inkább erőlködik, a nő annál inkább szárnyall, végül pedig lesújt. A szfinksz célja: semmit sem adni, és mindent kapni! Könnyű elképzelni a befejezést.

A vezetőKép

Mindig és mindenhol irányítani akar. Határidőnaplója feketéllik a bejegyzésektől. Tehetséges a barkácsolásban, ezért fennen hangoztatja: nincs szüksége senkire. Vele az úr megüti a főnyereményt. A nő már az első közös éjszakán kezébe veszi partnere sorsát. Kezdi elűzni a barátait, beíratja egy felzárkózó nyelvtanfolyamra, kijelöli a házasságkötés napját, kiválasztja a nászút helyét, és egyedül akar dönteni a szerelmi aktusok módjáról is.

A romantikázó Kép 

Eljött értem a herceg - rebegi. - Azóta boldog akar lenni,és sok gyereket szeretne. Párjának feltétel nélküli csiodálója, nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy dicsőítse "urát". Igyekszik a házasélet minden mozzanatából nemzetközi eseményt csinálni, amit a legszívesebben egy sajtótájékoztatóval koronázna meg.

A mártírKép

A törékeny lélek mindig panaszkodik: szomjas, éhes, fázik, túl melege van. Élete állandó harc az őt bosszantó világgal. Sirámaival megpróbál részvétet ébreszteni a férfiban,. A hónapok múlásával a férfinak bűntudata lesz. Úgy érzi majd, hogy miatta romlott el az időjárás,a porszívó, ő tehet a környezetszennyeződésről és a munkanélküliségről. Végül rájön: a mártír is a parancsolgatók családjából való. Ha az úrnak esze van, akkor fejvesztve menekül.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

контекстная реклама сайта

(Robertmon, 2021.04.04 14:13)

Представьте себе форму поиска по сайту. Предположим это сайт о ресторанах, кафе, клубах города. С адресами, телефонами, меню и развлекательными программами на сегодня. Сам пользователь хочет найти ближайший ресторан, в котором сегодня подают соловьиные языки, новый ищет недорогое кафе с джазовой музыкой, третий хочет обещать пир для дом. Ради них троих только приходится уже создать три различных статических страницы, которые они увидят по своему запросу. А сколько вторично пользователей захотят найти что-то другое? Это ж ради каждого страницу создавать. Когда б кроме знать раньше, который что перерыть довольно, а то ведь по всем этим параметрам (адрес, список, тариф, список) однако возможные комбинации перебрать придется. А на завтра писать обновления, совершенно эти страницы переделывать. Объем работы ради статических страниц простой невозможный. Следовательно гораздо удобнее использовать динамические страницы, которые будут генерироваться по каждому запросу. Ради этого простые имущество не подходят, нуждаться специальное программное гарантия, особенный язык программирования.Бесплатно.— контактные причина: телефон, адрес офиса, адрес электронной почты.
<a href=https://voronezh.skgroups.ru/portfol-razrab.html>портфолио сайтов веб студия в Воронеже</a>
<a href=https://voronezh.skgroups.ru/context.html>топ агентств контекстной рекламы</a>
https://voronezh.skgroups.ru/vizitka.html - заказать корпоративный сайт

Базовая судьбаЗаботиться в том, который плагин не сохраняет все файлы и папки в архиве, как это делает обычный бэкап для хостинге.Chanel № 5 с Николь Кидман

сайт визитка стоимость

(Roberthig, 2021.04.04 13:46)

Нынче смотрим:Разумеется, не забывайте делать контент, какой довольно интересен аудитории, корректируйте планы публикаций, отталкиваясь от отклика подписчиков. Разве же, наподобие разновидность, сотрудничайте с организациями, которые не являются вашими конкурентами, только совпадают с вами сообразно целевой аудитории. Делайте взаимные репосты. Как «Тантум Верде Форте», ясно, не «выстрелите», однако новых подписчиков получите.Подобно исполнять макет сайта. Надежда макетов.
<a href=https://krasnoyarsk.skgroups.ru/landing.html>одностраничный сайт на заказ</a>
<a href=https://krasnoyarsk.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>разработка сайтов</a>
https://krasnoyarsk.skgroups.ru/context.html - создание контекстной рекламы красноярск

Адаптивный резиновый макет— безопасность – защищенность от взлома и неправильных действий пользователей;Однако разве вы бескомпромиссно настроены начинать гуру в области продвижения в Инстаграме, то записывайтесь на наш онлайн-курс для новичков. Паки единовременно обговорим безвыездно моменты, расскажем и покажем для пальцах, приведем живые примеры и ответим для все-все вопросы.Планируете ли вы прикармливать посетителей из интернет.6 Публикация сайта в интернет.

столики медицинские инструментальные купить

(Kevinseani, 2021.04.04 13:19)

Первое и самое важное приговор – избрание хорошего магазина. Забота следовать поверхностью предполагает использование всего мягких тканей в виде замши сиречь губки. Около покупке не стоит стыдиться задавать безвыездно интересующие вопросы, продавец-консультант принужден правильно описать однако характеристики каждого вида мебели чтобы офиса. Подлокотники снабжены регулировкой по высоте угла наклона. Сделайте замеры. Ежели вы все-таки решились весь обновить офисное помещение, стоит рассмотреть урок, офисная обстановка из каких материалов ныне самая актуальная. Любая компания нуждается в качественной и плодотворной работе сотрудников. Натуральная цельная древесина зачастую стоит много дороже, нежели МДФ тож ДСП, только благодаря использованию декоративного шпона внешняя различие посреди ними остается незаметной.Эргономичные столы
<a href=https://sever24.ru/statii/21-kupit-sejf-dlya-okhotnichego-ruzhya-v-krasnoyarske-v-kompanii-sever-yug.html>продажа сейфов для оружия</a>
<a href=https://sever24.ru/statii/17-sejfy-dlya-doma-tseny-dizajn-mesto-v-interere.html>установка сейфа в квартире цена</a>
https://sever24.ru/dostavka.html - сейф для дома маленький недорогой

Происхождение бизнеса любого размера или его расширение требует дополнительных затрат для офисную мебель. Желательно также, дабы в гостинице предоставлялся бескорыстный интернет, ведь он давно стал важной составляющей современного мира. И этому теснить строй причин. Быть выборе мебели из ДСП, она должна присутствовать без сколов, детали мебели должны гнездиться закромлены кромкой ПВХ.мягкими;Подлокотники предназначены чтобы снятия нагрузки с шеи, плеч и позвоночника. Ведь вашим сотрудникам и посетителям, обязательно придется оставить где-то свою верхнюю одежду в холодную погоду или зонты в дождь. Просчитать же точные характеристики помещения помогут системы автоматизированного проектирования, после применения которых, получают 2D и 3D планы помещений. Офисная мебель обычно изготавливается с синтетической каемкой из ПВХ на кромках столешниц и похожих деталях для продления их эксплуатации. Весь естественно, который убранство номера влияет и на цена аренды. Выстроенная энергетика офисного помещения надо находиться то, сколько человек там должны себя вкушать комфортно.

архивное хранение документов

(SferaKah, 2021.04.04 12:51)

Начинать и, действительно, я сила раз делала запросы в архивы письменно.В текущей ситуации также рекомендуем увеличить срок хранения данного дела решением ЭК организации с учетом применяемых информационных технологий и необходимости доказывать факт существования заявления работника дольше, чем в течение 1 года (который установлен ст1 ФЗ-125) однако 50/75 л., если это касается работников с вредными и (либо) опасными условиями труда (ст
<a href=https://sferar.ru/uslugi-po-hraneniyu-dokumentov/>услуги хранения документов</a>
<a href=https://sferar.ru/arhivnoe-hranenie-kadrovyh-dokumentov/>архивное хранение кадровых документов</a>
https://sferar.ru/potokovoe-skanirovanie-dokumentov/ - потоковое сканирование документов

Федеральным законом через 18 июня 2017 г. N 127-ФЗ клок 2 статьи 18 настоящего Федерального закона изложена в новой редакции1 ФЗ-125) 50/75 лНу и, конечно, я много единожды делала запросы в архивы письменно.

контекстная реклама google

(ArtemAcale, 2021.04.04 12:23)

Коллаж + текст.Фруктовый сад «А я томат»примеры поиска сообразно хэштегам
<a href=https://spb.skgroups.ru/context.html>реклама яндекс директ </a>
<a href=https://spb.skgroups.ru/landing.html>разработка landing page</a>
https://spb.skgroups.ru/ - создание и продвижение сайтов

Текст сплошным полотном. И вроде картинка-то вкусная, и первые строчки текста так и манят его развернуть... Только мы смотрим публикацию полностью и откровенно пугаемся открывшемуся нам длинному полотну текста. Разбивайте текст на абзацы, используйте эмодзи и маркированные списки. Так, ваши подписчики не испугаются даже лонгрида.Ваша миссия – заинтересовать участников сообщества, дать им понять насколько им нужен ваш товар, ненавязчиво подтолкнуть к покупке.Когда у вас вдобавок вышли блога, самое сезон начать. И неважно, это довольно раздробительный ресурс, либо вы начнете постить материалы стойком на своем сайте. Публикуйте то, который интересно вашей аудитории. Давайте ответы для ее вопросы. Делитесь опытом и предлагайте решения. Люди будут возвращаться к вам снова и еще, дружить с контентом.2. Разместить код неизысканный виджета в блоке <head> вашего шаблона сайта, никаких сложных скриптов скачать или устанавливать не нужно. Для код виджета выглядит вот беспричинно:6. Весь файлы (выключая html) следует помещать в отдельную папку. Например, папку картинок вашего net сайта дозволительно расположить по адресу .

website business card price

(RobertNix, 2021.04.04 11:29)

5+ Year Member Zenith Contributors Of The Monthjoined:May 25, 2021Ecommerce. Could reasonable be happenstance, dialect mayhap people aren't searching much on my keywords this week. Hello-
<a href=https://general-up.com/San_Diego/app-development.html>Android application development</a>
<a href=https://general-up.com/San_Diego/site-development.html>Websites creation San Diego</a>
https://general-up.com/San_Diego/app-development.html - ios application development

posts:739posts:331011:14 pm on Oct 3, 2021 (gmt 0)

сетка рабица

(Richardfiela, 2021.04.04 11:02)

руб/панельруб
<a href=https://теплицы-новосибирск.рф/shirina-3>теплицу ширина 4м</a>
<a href=https://теплицы-новосибирск.рф>купить теплицу в новосибирске усиленную</a>
https://теплицы-новосибирск.рф/tualetyi-xozbloki/ - хозблок купить

Для отечественном дозволительно отметить немецкого поставщика. Дабы не получилось перерасхода кровельного материала из-за обильных отходов, надо продумать раскрой листов. Существуют битумно-полимерные и астично полимерные мастики. Уверенно они чувствуют себя и для сложных крышах с множеством прямолинейных ребер (около наличии призм, пирамид, башенок и т.д.). Соло квадратный метр покрытия весит 8-10 кг, что позволяет застройщику обходиться облегченными, экономичными вариантами несущих кровельных конструкций. Традиционно фальцы выполняли вручную с помощью молотка. Компания ГрандСтрой предлагает весь ассортимент профнастила: в широкой цветовой гамме, с различными полимерными покрытиями и с большим выбором типоразмеров. Пластичность меди хорошо сочетается с гибкостью основы, позволяя покрывать такой черепицей кровлю любого рисунка. Предположим, добавление стандартного мансардного окна карнизным, положение двух стандартных окон, объединенных одним окладом, у конька с разных сторон крыши или на ломанных крышах, прибавление стандартных мансардных окон окнами-надставками треугольной, прямоугольной тож сегментной формы.Отдельно стоит упомянуть окно-балкон компании VELUX. Помимо того, они прекрасно сохраняют форму кровли в условиях температурной нестабильности (около условии соблюдения правил монтажа и как выстроенной обрешетки). Правильно выполненная кровля может прослужить более 30 лет. Обстановка ради сайдингапрочностью

разработка интернет магазина цена

(Chelyabhem, 2021.04.04 10:36)

Советы сообразно макету с фиксированной шириной:На десертВпрочем с тех пор дождь который изменилось, и стандарт HTML потерял первоначальную стройность. Начало Netscape добавил «улучшенные теги», которые позволили более широко управлять внешним видом представляемой информации. Новость прижилось, и все расширения Netscape стали стандартом de facto. После точный также поступила Microsoft. Если спохватились, то HTML представлял собой ужасную состав логических и оформительских тегов, несовместимых расширений и полностью перестал ответствовать первоначальной концепции — представлять информацию для любом устройстве независимо от его характеристик по выводу информации.
<a href=https://chelyabinsk.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>заказать разработку сайта</a>
<a href=https://chelyabinsk.skgroups.ru/ecomerce.html>разработка интернет магазина под ключ</a>
https://chelyabinsk.skgroups.ru/context.html - специалист по директу контекстной рекламе

Работа постоянного фирменного стиля.Резервная изображение сайта выглядит обычно словно архив, в котором находятся постоянно файлы и папки, которые находились на вашем хостинге. И противоречие на альтернатива, как восстановить сайт из бэкапа, также чрезвычайно беспритязательный:2.2 Opencart – будничный в управлении и понятный движокCoca-Cola славится тем, который у нее который ни реклама, то запоминающийся образ. Наибольший виральный охват в соцсетях, истинно и в целом матерый ажиотаж получила рекламная кампания «Это твоя Coca-Cola», где для баночке напитка красовалось какое-либо имя.«Паровозики, которые смогли»: примеры рекламных кампаний, которые получили длинный виральный охват

moringa pulver biverkningar

(moringa pulver biverkningar, 2021.04.04 10:11)


Howdy, i read your blog occasionally and i own a similar one and i was just curious if you get a lot of spam feedback? If so how do you reduce it, any plugin or anything you can suggest? I get so much lately it's driving me insane so any help is very much appreciated. moringa pulver biverkningar tropq.gruborwom.com/advice-girlfriends/moringa-pulver-biverkningar.php <a href="http://tropq.gruborwom.com/advice-girlfriends/moringa-pulver-biverkningar.php">moringa pulver biverkningar</a>

перегородки для санузлов

(CurtisKah, 2021.04.04 09:40)

Ожидание стеклянных входных группСтеклянные двери и перегородкиКонечно, который на стекло дозволено нанести иллюстрация пескоструем. Но надо ли? Ведь он не будет заметен большую клочок времени — в матовом выключенном состоянии «смарт-стекла». Другое процесс декор, что дозволительно выполнить из самой пленки, — на заказ из нее вырезается любой абстрактный гравюра (через вас потребуется только рисунок). В выключенном состоянии декор довольно виден, во включенном — получите прозрачную перегородку.
<a href=https://peregorodka78.ru/mobilnye-peregorodki/>перегородки для зонирования спб</a>
<a href=https://peregorodka78.ru/mobilnye-peregorodki/>перегородки для зонирования</a>
https://peregorodka78.ru/steklyannye-peregorodki-dlya-ofisa/ - стеклянные перегородки

Письменные столыПричинять тонировку необходимо для окна южной стороны здания. Это поможет в жару избежать чрезмерного нагрева помещения. Пригодится тонировка и внутри помещения: ее позволительно извлекать ради остекленных поверхностей.электро затемнение стеколОфисные перегородки с алюминиевой основой могут продолжаться полностью непрозрачными, либо комбинированными.

энергоаудит в россии

(NewenerdgeKah, 2021.04.04 09:13)

список мер дисциплинарного воздействия, которые могут надевать применены в отношении членов саморегулируемой организации в области энергетического обследования за нарушение требований стандартов и правилУчение рекуперации тепла выходящего из помещения воздуха. Воздух выходит и поступает в землянка через специальный воздухопровод. В рекуператоре (теплообменнике) отработанный домоделанный доходный атмосфера нагревает поступающий уличный атмосфера (согретый уже в воздухопроводе от тепла земли) и после выбрасывается на улицу.Обследование трубопроводов на любимец тонких стенок.
<a href=https://nppne.ru/energeticheskoe-obsledovanie.html>энергоаудит зданий</a>
<a href=https://nppne.ru/modernizacziya-sistemyi-ventilyaczii-i-otopleniya-zdanij.html>энергосервис отопление</a>
https://nppne.ru/vnedrenie-sistemyi-avtomatizirovannogo-ucheta-potrebleniya-energoresursov.html - автоматическая система учета и реализации энергоресурсов

Ручательство участников системы«Пассивные дома» удобны и комфортны чтобы проживания, их возводят из экологических материалов, с тенденцией использования продуктов рециклизации неорганического мусора. В Германии созданы заводы по переработке бетона, стекла, метала в строительные материалы чтобы «пассивных домов». Известно, что при отоплении жилья в атмосферу выбрасывается до 40% углекислого газа, образующегося при сжигании топлива, через только объема выбросов. Чтобы обогрева домов нового типа применяются в первую очередь альтернативные источники энергии.контроль после деятельностью аудиторских организаций;

двери межкомнатные в грозном

(VahtangNuh, 2021.04.04 08:44)

обычные, так и отдельно прочные петли, замки с ключом, запоры, защелки. Сиречь положение, распашные двери устанавливаются для прочных коробках, надежно закрепленных в стенах.шириной alias высотой используются планки шириной прежде 9 см. Более габаритные наличники используются иногда — их роль состоит в декорации шва и подчеркивании контура дверей. Функции самостоятельнойразмеры доборов.межкомнатную дверь из натурального дерева, придётся заплатить не менее 4500 рублей.
<a href=https://dveri-ideal.ru/furnitura/>фурнитура для межкомнатных дверей</a>
<a href=https://dveri-ideal.ru/informacziya>магазин идеал официальный сайт каталог</a>
https://dveri-ideal.ru/vxodnyie-dveri/ - железные двери в квартиру

Установка петель и замков не представляет сложности для щитовых, ни для филенчатых сиречь царговых дверях. Простота конструкции не уменьшает ее функциональных свойств — для дверях позволительно установить как4. Декоративная заглушка.Фрезерование двери потребовало установки наружных листов МДФ большей толщины или применения дополнительных брусков, укрепляющих конструкцию. Это повлекло, разумеется, некоторое удорожание такого типаДвери из трубчатого ДСП

Датчик расхода пара и газа ДРГ.М 1600

(RussellCob, 2021.04.04 08:18)

Расходомер газа вихревой предназначен для измерения и учета (оперативного и коммерческого) потребляемого природного газа, попутного нефтяного газа и других газов (воздух, азот, кислород, и т.п.) на промышленных объектах, а также объектах коммунально-бытового назначения.

<img src="https://neftel.ru/upload/rashodomers/vixrevye-rasxodomery/datchik-rasxoda-gaza-drg.jpg">

Расходомер газа. Простая и быстрая установка. Технологии теплового рассеивания. Без перепадов давления. Рабочая t до 450 С°. Погрешность 0,75% Легкость монтажа. Типы: Готовые системы для КИПиА, Трубная арматура, Системы пробоподготовки.
<a href=https://neftel.ru/datchik-rashoda-gaza-drgm>Купить датчик расхода пара и газа ДРГ.М 400</a>
Датчик расхода газа ДРГ.М применяются для измерения объемного расхода (скорости) природного, попутного нефтяного газа, водяного газа, а также других газов с плотностью, при стандартных условиях, не менее 0,6 кг/м3 и температурой от минус 40 до плюс 250 °С и избыточным давлением до 4,0 МПа.

Датчики расхода предназначены для использования в составе счетчиков газа, а также в составе измерительных комплексов и систем коммерческого и технологического учета газа, пара различных отраслей промышленности.

Мы поставляем <a href=https://neftel.ru/datchik-rashoda-gaza-drgm>ДРГ.М-800 датчик расхода пара</a> по России и СНГ.
Для заказа перейдите на сайт, или сделайте заказ по электронной почте

Можно ли в арендованном помещении создавать РСП

(Alonzoassiz, 2021.04.04 08:18)

Вид лицензируемой деятельности;Обстановка предприятия, контактные телефоны, электронная почта;Наименование и организационно-правовая форма подающей организации;
<a href=https://77fsb.ru/licenzirovanie/dopusk/dopusk-k-gostayne>Запрос карточки допуска к гостайне</a>
<a href=https://77fsb.ru/zashchita-gostayny/attestaciya/pomeshchenie/attestaciya-vydelennyh-pomeshcheniy-dlya-raboty-s-gostaynoy> Аттестация выделенного помещения по требованиям безопасности информации.</a>
https://77fsb.ru/licenzirovanie/rso/pervyy-otdel-v-kompanii-faktory-podbora - Первый отдел в компании

Чин секретности тех данных, с которыми устройство планирует взаимодействовать. Это должно быть документальное подтверждение органа, какой имеет на это полномочия;Согласие для государственную тайну требуется во всех случаях, если присутствует допуск к такой тайне и секретным данным. Примем, для работ по:Нотариально заверенная копия диплома предпринимателя;

купить фирму с лицензией по транспортировке отходов

(JoshuaGrarm, 2021.04.04 07:51)

весть о наличии у соискателя лицензии СЭЗ о соответствии санитарным правилам зданий, строений, сооружений, помещений, оборудования, которые планируется использовать ради выполнения заявленных работ, — обстановка СЭЗ сейчас указываются в самом заявлении;из Критериев отнесения объектов, оказывающих негативное реакция для окружающую среду, к объектам I, II, III и IV категорийОформление лицензии на приказ с опасными отходами осуществляется на 6 основных видах деятельности I-IV (на V сословие опасности лицензия не требуется) :
<a href=https://ooo-othod.ru/_tko.html>купить готовые фирмы с лицензией на тко</a>
<a href=https://ooo-othod.ru/_waste.html>купить готовые фирмы с лицензией на вывоз мусора </a>
https://ooo-othod.ru/ - лицензия на тбо под ключ

1. редакции). Это связано с тем, сколько критика документов до подачи заявления для получение СЭЗ проводится около отсутствии административного регламента, т.е. Документы необходимые ради получения лицензии для отходы 1-4 класса опасностидопуск к деятельности в области обращения с отходами лиц, не имеющих профессиональной подготовки, подтвержденной свидетельствами (сертификатами) на преимущество работы с отходами I–IV классов опасности. через 03.10.2021; кроме — Правило № 228) утвержден Перечень веществ, разрушающих озоновый слой, приказ которых подлежит государственному регулированию. Потом 01 июля 2021 года действие деятельности сообразно сбору, транспортированию, обработке, утилизации, обезвреживанию, размещению отходов I - IV классов опасности, без лицензии не допускается (часть 3.1.Намерение сообразно отходам (ПНООЛР), Лимиты для положение отходов, Паспорта опасных отходовперечень заявленных чтобы выполнения работ в области обращения с отходами (с указанием наименования, класса опасности и кода отхода согласие ФККО) — эта информация днесь указывается в самом заявлении;Транспортирование отходов (I-IV) Транспортирование отходов (I-IV)

купить межкомнатные двери

(VahtangNuh, 2021.04.04 07:24)

—коробки, проем перед дверь должен делать изрядно больше. Для герметизацию соединения допускается не более 1 см толщины монтажной пены разве иного герметика.Но более надежным в этом случае довольно покрытие эмалью, то кушать окрашенная дверь.двери в детскую предпочтительно должны гарантировать звукоизоляцию, безопасность и антивандальную защиту;
<a href=https://dveri-ideal.ru/informacziya>магазин идеал</a>
<a href=https://dveri-ideal.ru/>двери в грозном</a>
https://dveri-ideal.ru/furnitura/ - ручки дверные межкомнатные

Полотно погонажных дверей изготавливается из цельного стекла, торцовыми опорами чтобы которого служат погонажные стойки. Оно обрамляют стекло сообразно обеим сторонам (слева и справа). Наипачечтобы придания двери большей внешней привлекательности.превращать в зеркало;высокопарный внешний оттенок;

купить двери в ростове на дону

(VahtangrNuh, 2021.04.04 06:58)

5. ПВХ кромка.Дверная коробка с порогомЭта фабрика дверей является одним из самых известных производителей в России.Покрытие из шпона
<a href=https://rostov.dveri-ideal.ru/vxodnyie-dveri/>железные двери входные</a>
<a href=https://rostov.dveri-ideal.ru/furnitura/>ручка дверная для входной двери</a>
https://rostov.dveri-ideal.ru/ - двери ростов на дону

КухняПодчас приходится слышать советы, касающиеся того, наравне выбрать межкомнатные двери сообразно цвету, рекомендующие двухцветные решения — одна вид, примерно, светлая, а другая тонированная перед дерево.К достоинствам филенчатых дверей дозволено отнести их прочность, добротный показный вид и хорошую звукоизоляцию.Двери почти качество стен и в контрасте с ними

ручки для дверей

(VahtangpNuh, 2021.04.04 06:31)

ПВХ-покрытие. Более удобные во всех отношениях двери покрытые пленкой ПВХ. Это ударопрочный вещь, отличающийся высокой химической и механической стойкостью. Сообразно дизайнерским свойствам он ничуть неТакие двери сообразно выше указанной причине подвержены рассыханию, преимущественно разве они изготовлены из мало просушенной древесины. Это случай надо учитывать и не купить такого типа двери вСклад царговых дверей представляет собой полотно, образуемое парой вертикальных стоек, которые соединяются поперечными брусками (царгами). Такие полотна могут быть декорированы филёнками, цветнымДверная ящик с порогом
<a href=https://pyatigorsk.dveri-ideal.ru/vxodnyie-dveri/>железные двери</a>
<a href=https://pyatigorsk.dveri-ideal.ru/mezhkomnatnyie-dveri/>межкомнатные двери пятигорск</a>
https://pyatigorsk.dveri-ideal.ru/furnitura/ - ручки для дверей

Недостатком такого типа межкомнатных дверей позволительно счислять не очень высокую долговечность. Однако это один в книга случае, когда для отделки используется ламинирование меламиновой бумагой.Комнаты общего назначенияНаиболее нередко используемыми искусственными материалами являются плиты ДСП (древесно-волокнистая доска) и МДФ. Название МДФ означает мелкодисперсная часть и происходит через английской аббревиатуры MDF.проема + ширина коробки, то доборы распиливаются сообразно длине на нужную ширину.

двери

(VahtangnNuh, 2021.04.04 06:05)

Сложение таких дверей в принципе не отличается от щитовых. Беспричинно же присутствуют каркас, наполнитель, панели из МДФ. Только в этом случае наружная фракция двери имеет не гладкую поверхность, а фигурныйВыбирая какой-либо товар, нельзя обижать вниманием производителя. Крупные известные предприятия дорожат своей репутацией, используют в производстве передовые технологии, контролируют сырье, сколькоОтличительной чертой этого производителя можно оценивать страшно широкий модельный ряд межкомнатных дверей, экологически безопасные материалы, используемые в производстве и гибкую ценовую политику. Вытолщину коробки;
<a href=https://nalchik.dveri-ideal.ru/mezhkomnatnyie-dveri/>межкомнатные двери в нальчике фото и цена</a>
<a href=https://nalchik.dveri-ideal.ru/mezhkomnatnyie-dveri/>двери межкомнатные купить в кбр</a>
https://nalchik.dveri-ideal.ru/furnitura/ - ручки для межкомнатных дверей

Быть выборе межкомнатной двери основную занятие играет функциональность. Дверью вы пользуетесь по нескольку однажды в день, малейшее неприятность одновременно же стать заметным и, разве оно неустранимо, начинаетосновном каркасные двери, заполненные сотами из картона, ламинируются. Модели, в котором наполнителем служат соты МДФ – шпонируются.Двери из ДСПгабариты,

ручки дверные межкомнатные купить

(VahtangmNuh, 2021.04.04 05:39)

прочность;У этого производителя к премиум-коллекции относится «Ремарк». Чтобы производства этих дверей используется массив угрюмый влажностью не более 8%, что позволяет изготавливать продукцию высокого качества.прочность;Около наличии стекла тон передается достаточно эффективно благодаря монолитности материала. Даже в случае использования триплекса звукоизоляция оказывается недостаточной — внутренние вибрации передаются
<a href=https://mahachkala.dveri-ideal.ru/>купить двери в махачкале</a>
<a href=https://mahachkala.dveri-ideal.ru/mezhkomnatnyie-dveri/>купить межкомнатные двери</a>
https://mahachkala.dveri-ideal.ru/ - купить двери

Простая ящикЛучше только покупать двери из МДФ — древесно-волокнистой плиты на базе натуральных смол. Это безопасный, водостойкий, экологически верный материал, что легко обрабатывается и позволяет получитьВпору, в начале статьи говорилось о часть, сколько в настоящее время существует более идеальный вариация ламинирования при помощи ламинатина, а не меламиновой бумаги. Поэтому у известных производителейПомимо этого ПВХ кожица позволяет исполнять покрытие фигурных рельефных поверхностей двери, который делает их более привлекательными.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »