Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szerelem , a Barátság, vajon mikor mit érzünk?

 

Eljön egy pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy ki az, aki igazán számít; hogy ki az, aki sosem számított; ki az, aki többé nem fog és ki az, aki mindig is számítani fog.. ezért ne aggódj azok miatt, akik már a múltad részei: megvan az oka annak, hogy a jövődben ők miért nem szerepelnek.

Amikor az ember találkozik azzal, akinek közelségétől az első pillanattól kezdve hevesebben kezd verni a szíve, akinek a hangja zeneszó a számára, akiért meg tudna halni, s tőle elválni akár csak egyetlen napra is kín, az az igazi szerelem.

Van néhány olyan ember, akikkel nem kell minden nap beszélned, akik ezredszerre is végighallgatják tőled ugyanazt a történetet.. és ha te idiótaként táncolsz, vagy addig nevetsz, amíg már sírnod kell, akkor is azt mondják: igen, ő a legjobb barátom.

Egy rossz kapcsolatból kimenekült ember ritkán talál magának másik társat. Nemcsak azért, mert sérült, hanem azért is, mert torz még a lelke. Hordozza még a ki nem hevert méltatlanságok nyomait. Hosszú ideig még "nem ő". Meg van nyomorítva. Rajta vannak egy rossz tekintet torzító bélyegei. Gyanakvó. Férfi- vagy nőgyűlölő. (...) Először is, föl kell dolgoznod a múltat. Ez nem csak azt jelenti, hogy a sebeknek be kell gyógyulniuk, s a léleknek ki kell hevernie a bántások fájdalmas emlékeit, de főleg meg kell vizsgálnod mennyit rontott benned az elmúlt kapcsolat. Meg kell szabadulnod egy rossz igézet hatásától. Le kell tépni azt a torz maszkot, amit egy rossz viszony rád sütött. Meg kell találnod igazi arcodat. És, főleg, vissza kell nyerned az erődet! Ez a másik fontos tapasztalat: egy lélekrontó kapcsolatban mérhetetlen sok energiát veszíthetsz. Olyan világból, ahol nem szerettek vagy rosszul, önzőn "szerettek", fáradtan kerülsz ki. Kimerülten.

 Egy történetet szeretnék veletek megosztani, ami eléggé szívhez szóló és egyben tanulságos is!

Bár ez leg inkább azoknak az embereknek szól akik házasságban élnek de valami nem tökéletes, illetve azoknak akik a vállást, szakítást tervezik!

Mielőtt bármit is tennél, olvasd el ez a kis történetet!

 

 

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét, és azt mondtam, "szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.

Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. "El akarok válni", hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért?

Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Jane-t szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam!

Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át.

Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Jane-t szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.

Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.

Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább.

Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.

Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.

Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.

Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig.

A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele.

A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből.

Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.

Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét.

A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu, itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján.

De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.

Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót, és azt mondtam neki, Sajnálom, Jane, nem akarok elválni.

Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom, Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.

Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre, és elhajtottam.

Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam, és azt írtam, "minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ".

Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal, és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni, és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végigvisszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok.

Életetek apró részletei számítanak igazán egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy, és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!

 

Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták."

Ti ne kövessétek el ezt a hibát!!!!

                            ***

    A Társkeresés Tízparancsolata!

                                                      

 

Kép 1.Legyünk őszinték már a legelején!

   Ahhoz, hogy esélyünk legyen egy teljes értékű szerelmi kapcsolatra, fontos az, hogy őszintén viszonyuljunk egymáshoz.

2.Ne állítsunk többet érzéseinkről, mint amilyenek valójában!

   Gyakran esünk abba a hibába, hogy lódítunk és csúsztatunk érzelmeinkkel kapcsolatban. Ezt a másik mindig megérzi.

3.Tájékozódjunk egymás képzeletében és gondolkodásában!

   Rendkívül fontos, hogy figyeljünk egymás gondolataira, céljaira, vágyaira.

4.Törekedjünk a másik ember megismerésére, ne hasonlítsuk őt egy ideálhoz!

   Gyakran fordul elő, hogy a szerelmesek nem is egymásba, hanem egy általuk felállított ideálképbe szerelmesek. Ha ezen nem tudnak változtatni, tönkremehet a kialakulóban lévő kapcsolat.

5.Tartsuk sem előtt, hogy mindenki szeretetre vágyik!

   Nemcsak mi magunk, hanem társunk is közelségre, figyelmességre vágyik. Ezért ne spóroljunk az érzéseink kifejezésével, az mindig pozitív irányba lendíti a kapcsolatot.

6.Ne kritizáljuk a másikat!

   A szerelem lényege a megértés, az elfogadás, minden ezzel ellentétes dolog mérgezheti a szerelmet.

7.Bízzunk meg egymásban!Kép

   Ha nincs bizalom, nincs kapcsolat. Ezen áll vagy bukik a szerelem művészete.

8.Adjunk időt a szerelem kibontakozásának!

   Nem szabad elsietni és türelmetlenül kierőszakolni az érzelmeket. Azok maguktól is bekövetkeznek.

Ha úgy érezzük,hogy társat találtunk, örüljünk neki, és éljünk a jelenben!

   Előfordul, hogy túl sok mindent és túl gyorsan akarjuk bizonyos események bekövetkeztét. Tervezgetünk, és nem hagyjuk, hogy a dolgok a meguk medrében folydogáljanak. Ezzel megijeszthetjük a társunkat, és elveszítjük a kapcsolat lehetőségét, vagy csak saját magunknak okozunk csalódást.

10.Vigyázzunk a megtalált kapcsolatra, de azért ne zárjuk kalitkába a másikat!

   A szerelem önkéntes dolog, nem börtön. Minden egyes embernek szüksége van az önállóságra, fontos, hogy ezt biztosítsuk kedvesünk számára.

 

                          A tetszés-nemtetszés jelei

Gyakran tesszük fel ezt a kérdést, hogy szeret - nem szeret, tetszem - nem tetszem. Pszichológusok azt állítják, hogy a férfiak és nők mozdulatai árulkodnak arról, hogy mi módon éreznek a másik fél iránt. A szakemberek szerint különböző gesztusok, mozdulatok és a mimika mind-mind tükörképei az emberben áradó érzéseknek.

Kép A vonzás jelei lehet például:

    • Ha gyakran keres szemkontaktust.
    • Ha gyakran gyors pillantásokat vet feléd beszéd közben.
    • Ha szemben ül veled, és karját vagy lábát keresztbe teszi.
    • Ha feléd hajlik.
    • Ha bátorító kézmozdulatokat tesz.
    • Ha az utcán nem megy túl messzire melletted.Kép 

A nemtetszésről árulkodhatnak:

    • Ha kerüli a szemkontaktust.
    • Ha nagyon távol ül le tőled.
    • Ha gyakran figyel más irányba, miközben veled beszél.
    • Ha elhajlik tőled.
    • Ha kezét és lábát veled ellentétes irányba helyezi fel.

Első szerelmünk feledhetetlen

 Kép   Nem fogok tudományos magyarázatot adni a kérdésre, és csakis saját tapasztalataimra és másoktól hallott történetekre alapozhatok, de tény, hogy az első tanítójait nem felejtheti el az ember. És ahogy nem felejted el a tanító nénidet, aki bevezetett a számok és a betűk világába, úgy az első szerelmedet sem felejtheted el, aki szeretni tanított... vagyis felébresztette a benned lustálkodó, még gyerekcipőben járó szenvedélyeket.

   Egy kicsit kérdezősködtem a témával kapcsolatban az ismerőseimtől, barátaimtól. Érdekes módon, akitől eddig megkérdeztem, mindenki pozitív emlékekkel gondol vissza első naiv, de őszinte, nagy szerelmére... Még akkor is, ha végül csúnya szakítás és csalódás lett a vége.Kép

   Érthető, hisz ha jobban belegondolsz, ő volt az első srác/lány, akit bemutattál otthon a szüleidnek, és akivel kibírtál két fétnél többet is, anélkül, hogy meguntad volna. Sőt napról napra jobban szeretted, jobban bíztál benne, és őszinte dolgokról beszéltetek.

   És hát hogyan is feledhetnéd, amikor olyan egyedi volt... mert senki a világon nem tudott úgy megnevettetni, mint ahogyan ő tudott, és senki a világon nem írt olyan szép, romantikus sms-eket, mint amilyeneket ő írt.

   És mennyi közös emlék...Annyi minden tanultatok egymásról és egymástól: hogy melyik ruhásboltban mekkora az árleszállítás, milyen parfümillatokat szeret, és a végére már az összes autómárkát kívülről fújtad.

   Kép Hogy is feledhetnéd el az első szerelmedet, akivel annyi őrültséget elműveltetek... és akiért olyan dolgokra voltál képes, amikről addig azt hitted, hogy csak a filmekben léteznek.

   Még ha csalódtál is, vagy csak úgy az elmúlt időben az a lángoló szerelem, ő volt az, aki úgymond bevezetett az érzelmek világába.

   Bizonyára nem is sejtetted még akkor, hogy ez az tökéletesnek vélt kapcsolat, álmaid szerelme, aki úgy megbolygatta a Te lelki világodat, aki megostromolta, majd elfoglalta szíved legkedvesebb csücskét, mára már csak egy kapocs, ami a múltadhoz köt. Mert valóban azóta már sok idő eltelt, és sok hozzá hasonló "tökéletes" pasival/csajjal találkoztál... Sok ember volt képes megnevettetni úgy "istenigazából", és szerelmes sms-eket is kaptál. Új emlékek jönnek, új tapasztalatok. Újabb örültségeket tettél... Újra lángoltál, majd csalódtál. De az első szerelmedre akkor is emlékezni fogsz, amikor a szomszéd nénivel a padon ülve épp a falu (vagy város) új szerelmeit pletykáljátok ki.

 

 

Tíz jótanács félénkeknek

 

A felmérések szerint a nők többsége még ma is szorongással, félelemmel megy el az első randevúra. Deborah Levine amerikai pszichiáter tanácsai segíthetnek a félénkeknek a gátlások legyőzésében.

1. Szemöldök felvonása
A szemkontaktus és némi mosoly mellett néhány másodpercig mindkét szemöldökünket gyors ütemben húzzuk fel, majd eresszük le. Nagyon szexi.

2. Ajkak megnedvesítése
Ez is a vonzalom egyik kifejezése, persze csak, ha diszkréten csináljuk. Delilah megkülönbözteti azokat, akik csak az alsó ajkukat nedvesítik meg a nyelvükkel, és azokat, akik körbefuttatják azt szájukon.

3. Gyors pillantás Gyors, futó pillantásokat vessünk arra, akit szeretnénk megkörnyékezni. Ezekből a pillantásokból elég átlagosan három.

4. Játék a hajjal
Simítsuk végig vagy túrjunk bele a hajunkba beszélgetés közben.

5. Félénk mosoly
Ez mindig bejön. Egyfajta félmosoly, mely kicsit látni engedi a fogainkat is. Kombinálhatjuk mély szemkontaktussal, de szégyenlősen lefelé is nézhetünk.

6.Suttogás
Ne szégyelljünk suttogni annak fülébe, akivel ismerkedünk.

7.Segít a ruha
Néha simítsunk végig a ruházatunkon.

8. Rövid szoknya
Az egyik legjobb módszer, ha a felsliccelt szoknya sokat enged láttatni a combokból.

9.Játék a tárgyakkal
Szórakozottan játszunk egy kulcscsomóval, poharunkon futtassuk végig az ujjainkat.

10.Magányos tánc
Ha ülünk, alig észrevehetően, de ütemesen ringatozzunk a zene ritmusára. Nagyon izgató hatású.

 

 

A Csókolózás tövénye

Kép

 

 

 

1. Ha a fiú nem mer megcsókolni, gyáva.

 

2. Ha a fiú csók után mosolyog, boldog.

 

3. Ha a fiú csók után szomorú, másra gondol.

 

4. Csak azzal csókolózz, akit szeretsz.

 

5. Hamis csók nagy sebet hagy.

 

6. Az első csók ígéret a többire.

 

7. Nyakra, vállra adott csók vallomás.

 

8. Ha a fiú a lábadra lép, szeret.

 

9. A csókot ne szégyelld.

 

10. Ha a fiú megcsókol, hunyd le a szemed.

 

11. Ha a fiú csókja hosszú és tüzes, imád.

 

12. A csók szerződés.

 

13. A csók kettesben a legédesebb.

 

14. Az első csókot jól gondold meg.

 

15. A csókot el kell fogadni.

 

16. Öleléssel adott csók mély szenvedély.

 

17. Erőszakos csóknál nincs édesebb.

 

18. Sötétben 5 csóknál kevesebbet ne adj.

 

19. Az ismerkedés napján ne csókolózz.

 

20. A csókkal soha ne tréfálj.

 

21. Csók nélkül nem szabad szeretni.

 

22. A homlokcsók gyanakvás.

 

23. Az ujj csók kötődés.

 

24. A szájra adott csók szerelem.

 

 

 

25. A vállcsók vágyakozás.

 

26. A kézcsók tisztelet.

 

27. Az orra adott csók együttérzés.

 

28. A hajra adott csók megalázás.

 

29. Az arcra adott csók búcsúzás.

 

30. A hátra adott csók forró vágy.

 

31. A fekve adott csók boldogság.

 

32. A fülre adott csók izgató.

 

33. Ha a fiú nyalja a száját, csókra vágyik.

 

34. 1 percig tartó csók rövid.

 

35. 2 percig tartó csók közepes.

 

36. 3 percig tartó csók szenvedélyes.

 

37. 5 percig tartó csók szerelmes.

 

38. 10 percig tartó csók fájdalmas.

 

39. A hosszú csók érzelmes.

 

40. A fiú nyitott könyv, csók után olvasni lehet a szeméből.

 

41. Ha a fiú mélyen a szemedbe néz, szeret és meg akar

 

csókolni.

 

42. Ha a fiú elfúj egy gyufát, választ kér.

 

43. A csókot a szerető fiútól ne utasítsd vissza.

 

44. A kívánt csókot el kell fogadni, szükség esetén le kell

 

tagadni.

 

45. Csók nélkül élni nem lehet.

 

46. Szeretni jó, de csókolni még jobb.

 

47. Aki a csókot szereti, rossz ember nem lehet.

 

48. Szőke sráccal csókolózni tüzes.

 

49. A csókot hiba elkezdeni, vétek abbahagyni.

 

 50. A mozi alatti csók vakmerőség.

 

51. A szemre adott csók vágyakozás.

 

52. Szórakozásból adott csók alamizsna.

 

53. Asszonynak adott csókot tett követ.

 

54. Ha a lány a csóktól fél, a fiút szereti.

 

55. Aki a szerelmét titkolja, féltékeny.

 

56. Az ígért csókot 24 órán belül teljesíteni kell.

 

57. A lány a kapott csókot duplán adja vissza.

 

58. Virágot és csókot adni nem bűn.

 

59. A csók nem szerénység, hanem szeretet.

 

60. Ha a lány nem méltó a szerelemhez, ne csókolja meg.

 

 

61. Ha a lány nem remeg a csók alatt, nem érdemli meg.

 

62. Nyálas csók szemtelenség.

 

                                             63. Ha a lány elfúj egy gyufát, csókot kér.

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Neked mi jut eszedbe

 

a szerelemrõl?

Kép

 


Piros rózsa, szív, csók, könny,

boldogság, szeretet, fájdalom,

romantika, dal, suttogás, Valentin

nap...

Ha valamit kihagytunk volna a

felsorolásból, nyugodtan írd meg

nekem! 


Nézzük, mi a szerelem?


Erre többféle választ is találunk, íme néhány:


"A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére

irányuló vonzalom." 

"A szerelem egy érzés, egy maga körül mindent felperzselõ lobogás."


"A szerelem csak ideig-óráig tartó röpke élmény" 

"A szerelem az istenek ajándéka. Olyan érzés ami nem hasonlítható

semmi máshoz." 

"A szerelem amikor éjjel-nappal csak Rá gondolok, Õt hiányolom,

imádom. Isteni érzés, de lehet iszonyúan romboló is." 

"A szerelem az, amikor nem azért akarom önmagamból a legjobbat

adni, hogy a Másik szeressen, hanem azért, mert szeretem." 

"A szerelem tûz, szenvedély, romantika, amibõl édesség, kedvesség,

ajándékkal elhalmozás, tenyerén hordozás, törõdés, forróság és

imádat lesz." 

"A szerelemamikor remeg a gyomrod, ha meglátod, és a szíved a

torkodba ugrik, mikor hozzád ér." 

"A szerelemaz, amikor értelmetlennek és idegennek tûnik mindaz,

ahol vagy, egyszerûen azért, mert Õ nincs ott." 

"A szerelem az, amikor Rá gondolsz, és megszólal a legszebb zene a

bensõdben." 

"A szerelem az, amikor mellette alszol el, és róla álmodsz, és reggel õ

meséli el hamarabb, hogy veled álmodott..." 

"A szerelem még az is, amikor olyan dolgokat teszel meg érte, amire

korábban senki más miatt nem voltál hajlandó. És rájössz, hogy ezt a

legnagyobb boldogság odaadni." 

"A szerelem az, amikor nem érdekel, ki van körülöttetek; úgy érzed,

mintha egyes-egyedül lennétek az egész világon." 

"Amikor földbe gyökerezett lábbal várjuk a találkozást a nagy Õ-vel és

még nem tudjuk mit is fogunk neki mondani" 

Végezetûl íme néhány jópofa, szélsõséges, vicces meghatározás a

szerelemrõl:

 


"A szerelem az, amikor, ha összeérnek az ajkaitok, te semmire sem

 

 

gondolsz; minden más megszûnik létezni, csak Õ és a szája marad,

 

 

mint az egyetlen fontos objektum az egész világegyetemben." 

"A szerelem az, amikor magad elé engeded Fazekasnét a liftajtóban, a

 

 

kutyájával együtt. És a vele eltöltött tizenhat másodpercnyi utazás

 

 

alatt is végig Rá gondolsz." 

"A szerelem: libikóka. Egyszer fent, egyszer lent." 

"A szerelem egy olyan komplex, elmebajra utaló tünetegyüttes,

 

 

amivel szemben az orvostudomány tehetetlen, viszont a társadalom

 

 

jól torelálja."

 

 

 

 A tartós szerelem hét titka

A szerelem fenntartásának hét fontos titka van.
Ezek a következők:                  
szivek.gif

- 1. A különbségek vonzzák egymást.

- 2. Változatosság
– Az állandó változás gondoskodik az érdeklődés fennmaradásától. A változatosság gyönyörködtet. Eközben azonban ne tagadjuk meg igazi énünket.

- 3. Érzéseink, óhajaink és sebezhetőségünk kifejezésére juttatása
– Maradjunk kapcsolatban érzéseinkkel, és ne szégyelljük közölni óhajainkat.

- 4. Magunk viseljük a felelősséget érzelmi sebeink begyógyításáráért 
– Fel nem dolgozott sebeinket időnként önmagunknak kell begyógyítanunk. Ha rájövünk, hogy hajlamosak vagyunk ezek miatt a partnerünket okolni, nézzünk mélyen magunkba és gyógyítsuk meg még fel nem dolgozott múltbeli sérelmeinket.

- 5. Szeretet, szerelem és monogámia 
– A szerelem nem marad meg automatikusan. A férfiaknak romantikus alkalmakról kell gondoskodniuk.

- 6. Barátság, autonómia, és jó hangulat 
– A párkapcsolat ne csak a munkára terjedjen ki, hanem adjon alkalmat a kellemes kikapcsolódásra is. Teremtsünk olyan lehetőségeket, amikor elfeledkezünk gondjainkról, és élvezhetjük a jelen örömeit. A párkapcsolatnak ezen kívűl tartalmaznia kell a megbocsátás lehetőségét is. Ha valaki hibázik, nem szabad vele azt örökké éreztetni.

- 7. Partnerség és segítőkészség 
–Tűzzünk ki magunk elé valamilyen magasabb rendű célt, amelynek elérésén közösen munkálkodunk.

 

 

4 észrevétlen, de árulkodó jel, hogy tetszel a pasinak

Ha egy férfi kiszemelt magának, nem garantált, hogy rögtön egyértelmű jelét is adja. Ha biztos akarsz lenni a dolgodban, figyeld a rejtett jeleket!
Ha tetszel egy pasinak, az nincs feltétlenül az arcára írva. Természetesen olvashatsz a gesztusaiból, és szavai is árulkodhatnak érzelmeiről, de lehet, hogy sokkal szerényebb típussal van dolgod.

flort.jpg

Előfordulhat, hogy amíg nem biztos a dolgában, nem akarja kimutatni, hogy bejössz neki, de néhány alig észrevehető jelből ez esetben is következtethetsz vonzalmára. Érdemes tehát a legapróbb rezdülésekre is figyelned, hiszen lehet, hogy a nagy őt szalasztod el!

 

Figyeld a pupilláját!

Változatlan fényviszonyok esetén a szembogár nagysága az ember hangulatától függően változik. Ha izgalom fog el, pupillád akár a négyszeresére is tágulhat, ha pedig elönt a méreg, képes pici fekete ponttá szűkülni, amitől kialakul a szúrós pillantás. Nincs ez másképp a férfiaknál sem: ha tehát tetszel valakinek, az szó szerint nagy szemeket mereszt rád. Világos szemű pasi esetében vonzerőd látványos is lehet, ha azonban a sötét szemű férfiakat kedveled, nehéz helyzetben vagy.

Ebben az esetben nehéz kivenni ezt az apró változást, de a pupillatágulást agyad automatikusan értelmezi. Mellesleg egy apró cselhez is folyamodhatsz: ha ugyanis csábos tekintetedet a férfi szemébe fúrod, erre az ő szeme is önkéntelenül reagál. Minél tágabb ugyanis egy nő pupillája, az annál vonzóbb az ellenkező nem szerint, és ezt az ő szemük sem hagyhatja válasz nélkül.

Villámgyors szemöldök

Ha a férfi meglát valakit, aki felkelti érdeklődését, a másodperc törtrészéig felvonja szemöldökét. Mindez alig észrevehető, öntudatlan gesztus, amellyel partnered jelzi, hogy észrevette jelenlétedet, és tetszel neki.

A szemöldökrándulás azonban érdeklődővé és kedvessé is teszi az arcot, ami megnöveli az esélyét annak, hogy te is megnyerőnek találd. Ezzel a szemvillanásnyinál is rövidebb ideig tartó mozdulattal a pasi a lehető legszexibb arcát mutatja, így, ha alacsonyan ülő szemöldöke miatt parancsoló ábrázata is van, ha tetszeni akar neked, ezt vonzóvá változtatja.

 

Árulkodó hüvelykujj

A hüvelykujj alapvetően a fölény jele, tehát a mindennapi életben akkor lóg ki a a férfizsebből, ha az illető erős jellemét szeretné reprezentálni. A magánéletben azonban annak a jele is lehet a kikandikáló hüvelykujj, hogy a pasi imponálni szeretne neked.

A magabiztosság álcáját tehát nőkkel szemben akkor öltik magukra a férfiak, ha szeretnék előnyösebb színben feltüntetni magukat, ezért a gesztus mellé gyakran társul a hintázás is. Ha tehát nem tudod eldönteni, mennyire tetszel beszélgetőpartnerednek, figyeld meg, hogyan áll. Ha zsebre tett kezekkel hintázik a talpán, hüvelykujja azonban vízszintesen mutat az öle felé, biztos lehetsz benne, hogy nyert ügyed van.

Kezek a szájnál

A férfi nem rúzsozza a száját, hogy felkeltse vele figyelmedet, ha azonban megtetszel neki, az ő testében is hevesebb lesz a véráramlás. Ekkor az ajkak észrevétlen mértékben, de megduzzadnak, és kissé a színük is erőteljesebb lehet. Amire mindebből te is felfigyelhetsz, az az, hogy beszélgetőpartnered valószínűleg gyakrabban nyúl majd az arcához vagy az ajkához, hiszen izgatott állapotban minden érintés jólesik.

 

barista.jpg

 

Az ujjait az is a szájához vonzza, hogy a vérbőség enyhe bizsergést okoz, amit egyelőre csók híján így próbál enyhíteni. Könnyen lehet azonban, hogy ezen a ponton már a forró nyelvcsatára sem kell sokat várnod, mert, bár ezek a mozdulatok öntudatlanok, ha elég figyelmes vagy, annál árulkodóbbak lehetnek.

 

 

 

Mely Nők riasztják el a férfit?

Kép

Vajon mi az oka, hogy egyes nők valósággal vonzzák a férfit, mások viszont kevésbé sikeresnek mondhatják magukat, sőt, van aki kifejezetten taszítja a másik nem képviselőit. Összeállításunkban megpróbáltunk utánajárni a "titoknak".

Kik azok, akik elriasztják a férfit?

A szfinkszKép

Első látásra tökéletes: intelligens, szép, céltudatos. Főnöke és barátai elismerik, ráadásul még szabad, mint a madár. Kell ennél több a férfinak? Egy hónap jegyesség után azonban a férfi kezdi "kevésnek" érezni magát. Minél inkább erőlködik, a nő annál inkább szárnyall, végül pedig lesújt. A szfinksz célja: semmit sem adni, és mindent kapni! Könnyű elképzelni a befejezést.

A vezetőKép

Mindig és mindenhol irányítani akar. Határidőnaplója feketéllik a bejegyzésektől. Tehetséges a barkácsolásban, ezért fennen hangoztatja: nincs szüksége senkire. Vele az úr megüti a főnyereményt. A nő már az első közös éjszakán kezébe veszi partnere sorsát. Kezdi elűzni a barátait, beíratja egy felzárkózó nyelvtanfolyamra, kijelöli a házasságkötés napját, kiválasztja a nászút helyét, és egyedül akar dönteni a szerelmi aktusok módjáról is.

A romantikázó Kép 

Eljött értem a herceg - rebegi. - Azóta boldog akar lenni,és sok gyereket szeretne. Párjának feltétel nélküli csiodálója, nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy dicsőítse "urát". Igyekszik a házasélet minden mozzanatából nemzetközi eseményt csinálni, amit a legszívesebben egy sajtótájékoztatóval koronázna meg.

A mártírKép

A törékeny lélek mindig panaszkodik: szomjas, éhes, fázik, túl melege van. Élete állandó harc az őt bosszantó világgal. Sirámaival megpróbál részvétet ébreszteni a férfiban,. A hónapok múlásával a férfinak bűntudata lesz. Úgy érzi majd, hogy miatta romlott el az időjárás,a porszívó, ő tehet a környezetszennyeződésről és a munkanélküliségről. Végül rájön: a mártír is a parancsolgatók családjából való. Ha az úrnak esze van, akkor fejvesztve menekül.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Сайт знакомств Стерлитамак

(Emipsy, 2019.08.22 23:53)

Мы точно знаем, что online-знакомства довольно часто не доставляют нужного результата, потому мы основали данный вебсайт с единственной задачей: сделать online-знакомства бесплатными, легкими и интересными для всех абсолютно. Еще не можете встретить свою другую половинку?
Теперь имеет
встретить родственную душу запросто на нашем специальном веб-сайте, где тысячи пользователей каждый божий день знакомятся друг с другом.Всего-лишь пару минут милого контакта позволяют поменять вашу реальность, в ней, наконец, поселится любовь и благополучие.
Не важно, где вы лично живете, в России либо в другой стране, у вас есть возможность знакомиться с мужчиной либо дамою из России.
Для этой цели нет нужды проходить процедуру регистрации на сайте в режиме онлайн, дабы получить доступ к базе данных.


Мы знаем, что online-знакомства почти всегда они не дают желаемого эффекта, именно поэтому здесь мы разработали современный онлайн-проект с единственной целью: сделать online-знакомства без оплаты, легкими и интересными в интересах всех абсолютно. Еще не можете отыскать свою другую половинку?


Но существуют классная замена этому - web-страницы знакомств не регистрируясь в Российской федерации. Возможно в любое удобное для вас лично свободное время отыскать близкую душу без труда на данном спец вебсайте, где множество граждан постоянно беседуют вместе.Даже несколько минуток милого разговора смогут поменять вашу повседневная жизнь, в которой, наконец, возникнет страсть и удовольствие.
Не важно, где лично вы находитесь, в России либо в ином государстве, у вас есть возможность завести знакомство с мужчиной либо женщиной из Нашего государства.
Для этого не требуется проходить процедуру регистрации на сервисе, чтобы получить доступ к базе данных.
Все диалоги онлайн и знаки внимания в виде даров являются персональными и не раскрываются.
Если у вас большое стремление найти вторую половинку как можно раньше, оформите ВИП аккаунт, на котором имеется сервис индивидуальных требований. Тем, кто не любит спешки в поиске близкого человека, способен радоваться приятным общением. Подарите себе надежду стать счастливым.


Сайт знакомств Томск : <a href=https://simpotka.ru>сайт знакомств пермь без регистрации</a>

bangkok pharmacy online 331 mg

(Williamloorm, 2019.08.22 21:46)

<a href=http://trustonlinepharmacies.com/>viagra india pharmacy</a> canadian pharmacy ratings <a href=http://trustonlinepharmacies.com/>brand cialis 20mg from canadian pharmacies/#canadian pharmacies shipping to usa without prescriptions</a>

Interesting offer

(Dames Stath, 2019.08.22 05:01)

As a rule, having asked a question of installation of a ladder in the house, owners don't assume that the ladder and its protection are two absolutely different products. Well, if the same company, like us, is engaged in the arrangement of turnkey facilities and can offer to make a ladder and metal fences on it in one set, but in practice it is rare. Therefore, before any owner of the stairs in the house the question arises: how to make it safe, we guarantee the best conditions for cooperation thanks to our own production, high potential design office and focus on long-term mutually beneficial partnership. Here you can buy not only standard fencing for stairs, but also design, made to order and is amazingly cheap. New construction technologies, developing rapidly, allow to use light, modern, reliable and weightless structures. Stair railings made of stainless steel are such that the price thereof is acceptable. Railings made of reliable material: an important structural element, part of the design of the building, the guarantors of safety and easy descent and ascent the stairs. Protections for ladders which are offered by our company differ in reliability, resistance to various aggressive influences and faultless appearance. In addition, their manufacture takes into account all kinds of standards and requirements relevant to this group of products. It is difficult to imagine a building in which there will be no stair railings, the presence of which increases the convenience, safety when moving. Note that today for the manufacture of construction offers a large selection of elements with which it is possible to quickly perform the installation of the structure, which for many years will last without losing the original qualities. Manufacturing and installation of stainless steel stairs is inexpensive compared to designs from other materials with equal quality characteristics. However, stainless steel is much more popular material-it is easy to handle, combine with other materials, install and care for the finished product

canadian pharmacies online 176 mg

(PeterLep, 2019.08.21 04:17)

<a href=http://onlinepharmacycanadaus.com/>canadian pharmacy express</a> canadian pharmacies that ship to us <a href=http://onlinepharmacycanadaus.com/>canada drug pharmacy</a>

Porn XXX

(JamesKC, 2019.08.21 01:33)

XXX Videos Porn XXX
Porn XXX Video Sex Porn Videos.
Sex XXX Sex Movies Porn Movie.
Watch now the best free porn!!
Porn Tube, 100% Free
XXX Videos, Sex Movies, Porn Videos
Porn XXX,Free Sex,Porn HD,Porn Movies
Porn Videos Tube, Porn Video XXX
XXX Movies, XXX Video Tube
Best Porn Websites. Watch Best Porn Videos for FREE:
https://mypornovideo.ru - My porn Videos.Watch amateur porn videos.
https://xxxpornvideostube.org - XXX Video Tube Porn Videos Tube - XXX Porn Videos Tube.
https://sexfilms24.nl - Sex Films - Sex Films - Beste sexfilms und pornofilme.Schauen Sie kostenlos zu.
https://xxxhomeporntube.com - XXX Home Porn Home Porn Tube Video Porn Tube.
https://himmangood.com - Big collection of free porn and sex videos.Watch for free now!

Have fun watching porn on best porn websites.
Have a nice watch :)
Thank you :D

AS PNB Banka's new shareholders and Management Board announcement

(MicheleInono, 2019.08.19 10:21)

<b>AS PNB Banka's new shareholders and Management Board announcement</b>

AS PNB Banka’s new shareholders and Management Board believe that the Bank is currently solvent and that the Bank’s liquidity is currently good. AS PNB Banka’s new shareholders had also submitted a plan to inject further capital of €146 million.

<img src="http://img.reitingi.lv/timthumb.php?src=news/0801100153_capture.jpg&w=400&zc=1&q=90">

Within hours of the ECB's and the SRB's decisions on Thursday, the Bank reached out to the ECB and the SRB requesting the full text of their decisions so that their basis can be analyzed. There has been no substantive response by the ECB. The SRB merely stated that it needs to determine which parts of its decision can be disclosed to the bank.

The SRB was asked by the Bank to clarify on what basis it has stated on Thursday evening that the bank will be liquidated under national law. AS PNB Banka’s new shareholders and Management Board understand that the SRB has no decision-making power as regards a liquidation under national law.

AS PNB Banka’s new shareholders and Management Board also note the FCMC's statement on Thursday that its measures are "unexpected". The FCMC will have to explain the basis on which it made a determination of the unavailability of deposits.

AS PNB Banka’s new shareholders and Management Board will vigorously contest any petition for the opening of insolvency proceedings in front of the Latvian courts and in this context will demand that the Latvian courts obtain guidance from the European Court of Justice as to compliance with applicable European law.

AS PNB Banka’s new shareholders and Management Board reserve all rights and remedies on a national and European level as well as their rights pursuant to investment treaties. This includes the investment treaty between the United States of America and Latvia. AS PNB Banka’s new shareholders have therefore written to the US Embassy in Riga.

AS PNB Banka’s new shareholders and Management Board also recall the responsibility of Latvia and the European authorities as regards the credibility and reliability of banking regulation in Latvia. Outside observers (such as the US government) but also the competent Latvian authorities themselves have acknowledged the serious issues in this regard. The competent authorities and the courts should be allowed to discharge fully their responsibility in this regard so as to restore confidence in the system.

The ECB’s assessment of the Bank's financial position needs to be analyzed against the background of the auditor’s and the FCMC’s prior assessments. AS PNB Banka’s new shareholders and Management Board are concerned that the bank is treated differently than all other comparable banks in Latvia and elsewhere in Europe.

AS PNB Banka’s new shareholders and Management Board are convinced that the Bank's continued operations can be ensured and that this will be for the benefit of more than 100,000 Bank's depositors, 500 employees and their families as well as Latvia and its tax revenues.

<a href=http://www.press.lv/post/v-nastoyashhee-likviden-i-platezhesposoben-novye-aktsionery-pnb-banka-reshili-poborotsya-za-pravdu/>Link to the News portal</a>

<a href=http://fairness-im-staat.de/warum-dieser-blog?unapproved=275267&moderation-hash=0a1419838d3df837c577ccfbda21dea7#comment-275267>AS PNB Banka's new shareholders and Management Board announcement</a> 3696b63

Home cleaning midtown Never seen anything more perfect!

(home cleaning staten island, 2019.08.19 06:12)

The cleaning company carries out cleansing of rooms of different dimensions and configurations.

The business's specialists provide cleansing with the aid of modern-day innovations, have unique devices, and also have accredited cleaning agents in their toolbox. Along with the above benefits, white wines use: desirable rates; cleaning in a short time; excellent quality results; greater than 100 favorable testimonials. Cleaning workplaces will assist keep your workplace in order for the most effective job. Any type of company is extremely vital ambience in the team. Cleaning solutions that can be ordered cheaply now can help to arrange it and also provide a comfy area for labor.

If essential, we leave cleaning the kitchen 2-3 hrs after positioning the order. You get cleaning up as soon as possible.

We offer expert <a href=https://maidservicenyc.pro/>maids new york</a> for private customers. Making use of European devices and accredited devices, we attain optimal results and give cleansing quickly.

We offer discount rates for those who use the solution for the first time, as well as positive terms of cooperation for normal consumers.

Our pleasant team uses you to get acquainted with beneficial regards to participation for corporate clients. We properly approach our activities, clean making use of specialist cleansing products as well as specific tools. Our workers are trained, have medical books and recognize with the subtleties of getting rid of complex as well as hard-to-remove dirt from surface areas.

We give premium cleansing for huge enterprises as well as small companies of various directions, with a discount rate of as much as 25%.

Free Bitcoin

(quickchainraw, 2019.08.18 10:29)

Grow your bitcoins by 10% per 2 days.
Profit comes to your btc wallet automatically.

Try https://quickchain.cc
it takes 2 minutes only and let your btc works for you!

Guaranteed by the blockchain technology!

Xvideos Kpop Porn Big Cock Small Pussy Cfnm Interview Pornado

(Anthonyjub, 2019.08.17 22:56)

Kendra Lust Squirt 6kea Nxxn Com
Money Mia Khalifa Creampie Heidi Porn Mff
https://freepornvideo.club/s/brazzers-yoga-1 Gianna Micheals Doctor Xxx
Xnxxz Lilli Luxe Model Big Ass Shaking Xlxx Com
Jada Fire Lesbian Mom Downblouse Hentai Senegal Porn
Lesbianas Cubanas Public Bus Sex Raylene Lesbian Xxncx
<a href=https://freepornvideo.club/s/xxnxxx-1> Xxnxxx </a>
Big Clit Lesbian Porn Animal Sexy
Anime Joi 3pornstarmovies Film Sex Irani Thumbzilla
Bo Sinn Porn Gaya Patal Gacha Sex
Fuckfam Ashly Anderson Porn Shaving Unwanted Creampie Compilation Brazzers 720p
School Girl Sex Video Dani Danial Black Couple Porn


<a href=http://www.bocz-n.hu/hu/kapcsolat/>Watch Gf Shared Accidental Anal Porn Asian Vs Bbc Eva Notty Mom</a>
<a href=https://www.wisch-tec.de/#m106>Fresh Porn Audrey Bitoni Massage Fullxxxmovies Family Therapy Porn Videos Bathroom Sex Video</a>
<a href=http://boomerang.new.boomerang-effect.fr/?p=8#comment-5938>Xvideos Girls Sucking Boobs Fishnet New Ethiopian Porn X Vidoes Com</a>
<a href=https://now-you-dont.dreamwidth.org/371.html?mode=reply>Free Girls Sucking Boobs Fishnet New Ethiopian Porn X Vidoes Com</a>
<a href=http://www.eet.com.my/2017/06/20/hello-world/#comment-587>Watch New Nepali Sex Video Dirty Wrestling Pit Shemalr Interracial Anal</a>
<a href=http://rifugiodellangelo.it/?page_id=41#comment-9323>Free Nonton Bokep Jepang Dirty Dusse Porn Vietnam Girl Nude Strip Search Porn</a>
<a href=http://1992mitakai.sblo.jp/article/177916501.html>Free Gf Shared Accidental Anal Porn Asian Vs Bbc Eva Notty Mom</a>
<a href=http://spiriolette.canalblog.com/archives/2013/07/22/27692382.html>Xvideos Girls Sucking Boobs Fishnet New Ethiopian Porn X Vidoes Com</a>
<a href=http://safonovo.garage-tools.ru/obratnaja-svjaz/>Watch Kpop Porn Big Cock Small Pussy Cfnm Interview Pornado</a>
<a href=http://togel3d.ueuo.com/?p=8#comment-9241>Watch Alexis Fawx Creampie Xmovies Com Holly Halston Anal Riding</a>
6b63622

яндекс такси самара устроится на работу

(centrsnabEmipsy, 2019.08.17 19:15)

Агрегатор Я. такси Самара даёт возможность вам вызвать машинув нужное место и в любое время дня и ночи. Сделать заказ авто вы можете 3 способами: на сайте Яндекс такси, через оператора позвонив нам или воспользовавшись мобильным приложением. Вам следует назвать время когда требуется машина, ваш номер сотового, местоположение.

Можно заказать такси вместе с детским креслом для перевозки деток, вечером после встреч надежнее воспользоваться Я. такси, чем, например, садиться в транспорт нетрезвым, в аэропорт или на вокзал спокойнее воспользоваться Yandex такси и даже не думать где оставить свой автомобиль. Платеж может производится наличным или безналичным переводом. Время подъезда Яндекс такси составляет от пяти до 10 минут ориентировочно.

Преимущества работы в Я. такси: Моментальная регистрация в приложение, Небольшая комиссия, Оплата мгновенная, Постоянный поток заказов, Оператор круглые сутки на связи.

Для выполнения работ в Я. такси водителю необходимо оформиться лично и транспортное средство, все это займёт пять минут. Наша комиссия составит не свыше 20 %. Можно получить зарплату когда вам удобно. У вас постоянно обязательно будут заявки. Если появятсявопросы можно соединиться с круглосуточно работающей службой сопровождения. Яндекс такси помогает людям быстро добраться до места назначения. Заказывая наше Yandex такси вы приобретаете люксовый сервис в городе.

такси работа на личной - <a href=https://centrsnab163.ru>подключение к яндекс такси</a>

Trying to find friends

(Lauranop, 2019.08.15 01:05)

My name is Jenny.
I trying to find job in model or cinema business.

If you have any offers for me, please <a href=https://bit.ly/2y4jPOg>contact me</a>

<img src="http://i63.tinypic.com/5v7kwo.jpg">




<a href=http://players-zone.tk/viewtopic.php?f=2&t=47467>Trying to find friends</a> 37b07b0
10 best dating sites
dating sites for free for kids
dating apps for teens for 13 17
totally free dating apps 2019
dating agencies in latvia

https://amazongenie1.000webhostapp.com/10-best-space-heater-reviews-by-consumer-report-in-2019/

Fortuna Flip Reversible Sweatshirt

(Allentrurb, 2019.08.14 21:09)

Universal Nutrition, Creatine, Fruit Punch, 500 g

<a href=http://pegasbaby.com/com/shop/view/14963/> KidCo Adhesive Magnet Locks (4 Locks with Key & Key Holder) </a>


http://pegasbaby.com/com/shop/view/144314/

77 доларов каждому

(Jamespak, 2019.08.14 11:02)

Новое, дающее онлайн казино!!!
ПОЛУЧИ 77 Доларов за регистрацию, и выиграй свой первый милион.
https://bit.ly/2TmMMie

hey guys, do you hear?

(Clintonunany, 2019.08.13 23:16)

bfxxx
http://www.bfxxx.mobi

смотреть самые лучшие русские комедии 2018

(RubenTox, 2019.08.13 08:58)

Всем привет! прикольный у вас сайт!
Нашел сериальную базу кино: <b> исторические фильмы список лучших фильмов бесплатно </b> <a href=http://kinoserialtv.net/>http://kinoserialtv.net/</a>
Тут: Лучшие документальные фильмы http://kinoserialtv.net/dokumentalnyy/ список 2018
Тут: <a href=http://kinoserialtv.net/istoricheskiy/>смотреть лучшие исторические фильмы</a> фильмы исторические 2018 смотреть хорошем качестве бесплатно список 2019
Тут: http://kinoserialtv.net/14215-rezhisser-somnii-snimet-sikvel-siyaniya.html Режиссер "Сомнии" снимет сиквел "Сияния"
Здесь: http://kinoserialtv.net/6133-bumtaun-boomtown-sezon-1-2-2002-2003.html

лучшие сериалы 2019 смотреть онлайн

(Aaronron, 2019.08.13 08:58)

Привет всем участникам! интересный у вас сайт!
Нашел интересную базу кино: <b> смотреть сериал тюдоры все сезоны в хорошем </b> <a href=http://kinokub.net/>http://kinokub.net/</a>
Тут: фильмы детективы лучшие фильмов русские бесплатно http://kinokub.net/detektiv/ рейтинг 2018
Здесь: <a href=http://kinokub.net/voennyy/>смотреть военный фильм в хорошем качестве 1941</a> фильмы 2018 смотреть хорошем качестве военные список 2019
Здесь: http://kinokub.net/15189-zvezda-beguschego-po-lezviyu-v-novom-filme-rezhissera-poslednih-dzhedaev.html Звезда «Бегущего по лезвию» в новом фильме режиссера «Последних джедаев» смотреть онлайн бесплатно
Тут: Папа / Baabul (2006) смотреть сериал онлайн бесплатно <a href=http://kinokub.net/4337-papa-baabul-2006.html> Папа / Baabul (2006) смотреть сериал онлайн бесплатно </a>

сериалы 2019 смотреть бесплатно в хорошем качестве

(MichaelNak, 2019.08.13 08:57)

Привет всем участникам! прикольный у вас сайт!
Нашел топ базу кино: <a href=http://kinobibly.ru/>лучшие ужасы 2019 года бесплатно</a>
Здесь: <a href=http://kinobibly.ru/dokumentalnyy/>Лучшие документальные фильмы бесплатно</a> лучшие документальные онлайн фильмы бесплатно рейтинг 2019
Здесь: <a href=http://kinobibly.ru/semeynyy/>онлайн семейные фильмы хорошем качестве</a> смотреть бесплатно лучшие семейные фильмы рейтинг 2018
Тут: http://kinobibly.ru/11247-bratya-russo-ekraniziruyut-komiks-akademiya-smerti.html Братья Руссо экранизируют комикс "Академия Смерти"
Тут: http://kinobibly.ru/12652-transformery-5-prodemonstriruyut-samyy-slabyy-start-serii.html

Maid service new jersey Magically! How well done!

(house cleaning bronx, 2019.08.12 00:36)

The cleaning business accomplishes cleansing of areas of various dimensions and also configurations.

The business's professionals give cleaning with the help of modern-day technologies, have special equipment, and also have accredited cleaning agents in their collection. Along with the above benefits, red wines provide: favorable rates; cleansing quickly; premium quality outcomes; greater than 100 positive testimonials. Cleaning workplaces will certainly help maintain your office in order for the most productive job. Any type of firm is incredibly crucial ambience in the team. Cleansing solutions that can be purchased cheaply now can help to arrange it and provide a comfortable area for labor.

If required, we leave cleaning up the kitchen 2-3 hours after putting the order. You obtain cleaning up asap.

We provide specialist <a href=https://maidservicenyc.pro/>maid service brooklyn</a> for exclusive clients. Making use of European tools as well as accredited tools, we accomplish optimal outcomes and supply cleaning quickly.

We provide discount rates for those that utilize the solution for the very first time, as well as desirable terms of cooperation for normal clients.

Our friendly team supplies you to get acquainted with positive regards to cooperation for business clients. We properly approach our activities, clean making use of specialist cleansing products as well as customized equipment. Our workers are trained, have medical publications and are familiar with the nuances of getting rid of facility and hard-to-remove dirt from surfaces.

We provide premium cleaning for huge business and also tiny firms of various directions, with a price cut of approximately 25%.

Как установить железную входную дверь самому

(MyDoors2018, 2019.08.11 00:50)

Поздравлю вашего вкуса напарник!
<a href=http://greenglory.ru/index/8-513>железные двери в дом</a>
Пришлось вспомнить молодость, сьездить за пилками для лобзика.
Ищите входные двери дверь, следовательно нищебродничаем побывать выше съезд дешевые входные двери.
http://fevt.ru/index/8-53677

С уважением, Арсен Евтушко
менеджер проекта двери онлайн
<a href=http://dzhm.my1.ru/index/8-66127>двери из массива дерева</a>

24 Pack Ricola Original Natural Herb Cough Suppressant 21 Drops Each

(HenryOwest, 2019.08.10 20:47)

Allegra Children's Allergy 12 Hour Orally Disintegrating Tablets, Orange Cream Flavor 24 ea (Pack of 2)

<a href=http://pegasbaby.com/com/shop/view/147941/>T3-400 Triton T3 400 Gram x 0.01 Digital Pocket Scale Black, Accuracy: 0.01g By My Weigh</a>


http://pegasbaby.com/com/shop/view/94600/


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35

Következő »